Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az üzemeltető cég soha többé nem szeretné vízre bocsátani a szerencsétlenül járt hajót – tudta meg a Blikk.
Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjúja után szólalt meg a hajó tulajdonosának szóvivője, aki a napilapnak azt mondta: „Sem a műszaki állapota nem teszi lehetővé, de kegyeleti okból sem bocsátanánk újra vízre a Hableányt. Úgy látjuk, a hajó orra menthető, alkalmas lehet arra, hogy valamilyen formában egy emlékmű részeként akár kiállítsák.”
A Panoráma Deck Kft. szóvivője, Tóth Mihály azt is elmondta, hogy együttműködnének a kijelölt szervezettel: „Mi ezt nem tehetjük meg közterületen, de ha véget ér a rendőrségi vizsgálat, szívesen átadjuk a kijelölt szervezetnek.”